A Bajnokok Ligája elődöntőinek második felvonása következik. A keddi játéknap érdekes és gól gazdag mérkőzést hozott s tulajdon képen papírforma eredményt a győztes személyét illetően. A mai este gyakorlatilag az idei Bajnokok Ligája előrehozott döntőjének első mérkőzését láthatjuk legalábbis a papírforma szerint. A másik párosítást nem lebecsülve ám ha a kereteket megnézzük s az együttesek taktikai repertoár szempontjából a csúcson vannak. A párosítást erősen befolyásolhatja a pályaválasztás illetve a sajnos a bírói tevékenység is az utóbbi évekre visszatekintve. A hazaiaknak mindenképpen támadni kell a hazai pálya miatt ám a Real Madrid-nek sem szabad csak védekezni. A két együttes legutóbbi BL meccseire visszatekintve akadt azért óva intő jel. E párosítás a klasszikusok közé tartozik úgy manapság mint a korábbi évekre visszatekintve. A sérülések nagyrészt mindkét együttest elkerülték így gyakorlatilag az edzők nem álltak nagy kényszer előtt a taktikát illetően, Vidal és Neuer minden bizonnyal a párosítást is kihagyja, Alaba a visszavágón akár már játszhat is. A vendégeknél Benzema hiánya erősítheti a kezdő minőségét legalábbis a támadó idei teljesítménye alapján. A mérkőzés esélyese a hazai együttes.
Bayern München: Ullreich;Rafinha;Hummels;Boateng;Kimmich;Martinez;Ribery;James;Müller;Robben;Lewandowski
Real Madrid: Navas;Carvajal;Ramos;Varane;Marcelo;Kroos;Casemiro;Modric;Licas;Ronaldo;Isco
A mérkőzést a a Bayern München kezdte. 1.perc: Lewandowski szerzett labdát melyet követően középre játszott ám Müller nem találta el a kaput a labdával. 2.perc: Egy bal oldali beadásról maradt le Ronaldo. 8.perc: Robben sérült meg helyére Thiago állt be. 14.perc: haza szöglet helyzet nélkül. 19.perc: Rafinha próbálkozását Navas védte. 21.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 23.perc: Carvajal lőtt kapura mely megpattant Rafinhan Ullreich azonban fogta a labdát. 25.perc. vendég szöglet melyet követően a hazaiak hozhatták a játékszert. 28.perc: egy vendég hibát követően Kimmich kapott jó labdát majd lőtt éles szögből nagy gólt 1:0! 34.perc. Boateng sérölt megy helyére Süle állt be. 34.perc: Ribery kezelte rosszul a labdát így nagy helyzet alakult hatott volna ki. 41.perc: hazai szöglet melyet követően Hummels lőtt a kapu fölé. 42.perc: Müller lőtt kapura de a védők blokkoltak, a sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. 44.perc: Marcelo eresztett el egy lövést mely a kapuba landolt 1:1! A hosszabbítás 2 perc 46.perc: hazai szabadrúgás melyet követően Navas védte Lewandowski fejesét. 47.perc. hazai szöglet Müller testéről ment a kapu mellé a labda. Ezzel ért véget a félidő.
A második félidőt a Real Madrid kezdte. A félidőben Asensio érkezett Isco helyére a vendégeknél. 48.perc: Ronaldo lőtt a kapu mellé. 51.perc: Ribery cselezett majd adott középre de Müller nem tudta a kapuba sodorni. 52.perc: Ribery sárgult be. 54.perc: Ribery lőtt éles szögből a kapu mellé. 56.perc: Hazai kontra melynek végén Modric mentett, az ezt követő szögletből a vendégek kontráztak majd Asensio lőtt a hálóba 1:2! 59.perc: Ribery tört előre majd lőtt kapura ám Navas védett hatalmasat. 61.perc: hazai szöglet melyből helyzet nem alakult ki. 63.perc: Ribery lőtt ziccerből de Navas ezt is védte. 66.perc: Carvajal helyére Benzema érkezett. 67.perc: hazai szöglet melyet követően Müller nem találta el a labdát a kapu torkában. 69.perc. Ribery lőtt kapura de Navas védeni tudott. Az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. 71.perc: Ronaldo lőtt a kapuba ám kezelt így maradt az 1:2! 74.perc: vendég szabadrúgás melyet követően helyzet nem alakult ki. 75.perc: martinez helyére Tolisso érkezett. 76.perc. Benzema lőtt hatalmas helyzetből Ullreich-be. 78.perc. Casemiro sárgult be, az ezt követő szabadrúgásból helyzet nem alakult ki. 80.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 83.perc: Casemiro helyére Kovacic állt be. 86.perc: hazai szabadrúgás melyet követően Rafinha lőtt egy kipattanót a védőkbe. 88.perc. Lewandowski lőtt ziccerből a kapu mellé. 89.perc: Thiago sárgult be. a hosszabbítás 4 perc, melyben nagy helyzet nem alakult ki.
Az első félidőben a hazaiak kezdtek jól, majd a vendégek vették át az irányítást. A hazaiak ezt követően szerezték meg a vezetést Kimmich révén. A vendégek ezt követően sem tudtak kibontakozni sőt Ribery hibája kellett a vendégeknek, hogy ne 2:0 legyen az állás. A félidő végén Marcelo jól eltalált lövése talált utat a hálóba. A második játékrészben a vendégek jobban kezdtek s meg is szerezték a vezetést. A házigazda ugyan többet támadott ám mintha valami hiányzott volna a müncheniekből. A mérkőzés végén sok izgalom nem alakult ki.