A Világbajnokság újabb jeles napjához érkeztünk amikor is a nyolcaddöntők utolsó 2 összecsapását rendezik. A délután folyamán Svájc és Svédország válogatottja játszik majd az este folyamán az egyik legérdekesebbnek ígérkező párosítást tekinthetjük meg ahol Anglia és Kolumbia feszül majd egymásnak. Az európai párosítások közül ma láthatjuk az utolsót ami a nyolcaddöntőket illeti, míg egy igazi Európa  Dél Amerika összecsapást láthatunk zárás képen. A mai napot követően két napos szünetre vonul el a VB maradék mezőnye, hogy pénteki és szombati napon két-két negyeddöntővel térjen vissza. Izgalmas nap előtt állunk.

SVÉDORSZÁG – SVÁJC

Svédország az F jelű négyest nyerte meg általános meglepetésre. Első mérkőzésükön Dél Korea együttesét verték meg 1:0-ra, majd az egyik legjobb mérkőzésén a VB-nek 2:1-es vereséget szenvedtek Németországtól. A harmadik mindent eldöntő csoportmeccsükön Mexikó együttesét vették meg 3:0-ra. Így Mexikót megelőzve jutottak a legjobb 16 közé. Svájc az E jelű négyesből jutott tovább csoport másodikként. Első meccsükön némi meglepetésre döntetlent játszottak Brazíliával majd a második mérkőzésüket Szerbia ellen megnyerték, a VB első olyan mérkőzésén ahol fordított a hátrányban lévő együttes. A harmadik csoportmeccsükön döntetlent játszottak Costa Rica ellen. A mai mérkőzésnek nincs valódi esélyese igaz nem is ettől a mérkőzéstől lehet elvárni a leglátványosabb mérkőzés címet.

Svédország: Olsen;Augustinsson;Granquist;Lindelof,lustig;Claesson;Svensson;Ekdal;Forsberg;Toivonen;Berg

Svájc: Sommer;Lang;Djourou;Akanji;Rodriguez;Xhaka;Behrami;Shaquiri;Dzemaili;Zuber;Drmic

Az első játékrészben némi meglepetésre svédország kezdett bátrabban. A védekezésüket feltolták, ezzel megzavarták Svájc válogatottját. Berg a 8.percben nagy helyzetben hibázott. Az első negyed órát követően Svájc is elkezdett focizni. A Svédek azonban nem ijedtek meg s a következő nagy helyzetet is Berg puskázta el. Az első félórát követően Svájc hibázott nagy helyzetben Dzemaili révén. A félidő végén pedig Ekdal lőtt a nézőtérre kitűnő helyzetből.

A második játékrészben is Svédország kezdett jobban. A 49.percben Toivonen lőtt 5 méterről csúnyán a kapu fölé. Svájc ekkor aktivizálta magát ismét ám leginkább szögletekig jutott. A svéd válogatott ezt is le tudta reagálni s a 66.percben Forsberg megpattanó lövése a kapuban landolt 1:0! A svájciak ezt nem hagyhatták szó nélkül. Átvették a mérkőzés irányítását melyet a svéd válogatott hagyott is s a kontrákra rendezkedett be láthatóan. Svájc előbb szögletekkel jelezte nem adta fel a mérkőzést majd Embolo révén majdnem egyenlíteni is tudtak. Svédország egy egy kontrát ugyan vezetett ám nem erőltették túlzottan a játékot. A hosszabbításban Seferovic ugrott magasra ám fejesét Olsen szépen húzta le. A 93.percben az utolsó kontra támadásból svéd szabadrúgás következett miután Lang a 16-oson belül utolsó emberként szabálytalankodott. Lang a kiállítás sorsára jutott. A szabadrúgásból Svensson lőtt Sommer kezébe. Svédország megérdemelten jutott tovább.

ANGLIA – KOLUMBIA

Anglia a a G csoportból jutott tovább a csoport második helyezettjeként. Első mérkőzésükön Tunézia ellen az utolsó pillanatban szerzett Kane góllal nyertek 2:1-re. A második csoportmeccsükön Panama ellen nyertek 6:1-re a VB legnagyobb különbségű mérkőzésén. A harmadik mérkőzésükön Belgium ellen vívtak csoportrangadót ahol 1:0-ra kikaptak egy gyönyörű Januzaj találattal. Anglia nem mutatott fergeteges játékot ám a korábbiakhoz képest egy frissebb játékosabb angol együttest láthattunk. A H csoportot Kolumbia nyerte meg. Első mérkőzésükön meglepetésre és egy emberhátránynak köszönhetően kikaptak Japán együttesétől. A második csoportmeccsükön Lengyelországot verték meg 3:0-ra kitűnő játékkal, majd utolsó csoportmeccsükön Szenegál ellen nyertek 1:0-ra. A kolumbiai együttes erős csapategységről tett tanúbizonyságot ám talán legjobb játékosuk James játéka kérdéses a mai estén. Kitűnő összecsapás előtt állunk.

Anglia: Pickford;Walker;Stones;Maguire;Young;Lingard;Henderson;Alli;Trippier;Sterling;Kane

Kolumbia: Ospina;Mojica;Sanchez;Mina;Arias;Barrios;Sanchez;Lema;Quintero;Cuadrado;Falcao

Az első félidőben mindkét együttes remek tempóban kezdett el játszani. Anglia birtokolta többet a játékszert míg Kolumbia gyors ellentámadásokkal kooperált. Rendkívül látványos szép játékot láthattunk, igaz a kapuk csak egy egy esetben forogtak veszélyben ám így is élvezetes volt az első játékrész. A gólhoz legközelebb Kane állt ám ő is a kapu fölé fejelt. A félidő végén egy kolumbiai kaput találó lövés még volt de találat nem született.

A második félidőben előbb a labdarúgásé volt a főszerep ám az 55.percben egy szögletet követően 11-est ítélt a bíró teljes joggal. A büntetőt Kane lőtte a hálóba 1:0, az angol támadó 6. találata volt a VB-n. Sajnos az indulatok ettől kezdve helyenként eluralkodtak a játékosokon. A 63.percben nem sok hiányzott a 2. angol gólhoz ám végül kimaradt a helyzet. A kedélyek a 75.percre valamelyest lenyugodtak, Kolumbia igyekezett támadni míg Anglia kontra játékra rendezkedett be melyet sikeresen játszott s ölte emellett az időt. A 81.percben egy angol védelmi hibát követően Cuadrado lőtt a kapu felé kitűnő szögből. A 87.percben Falcao lőtt Pickford kezébe távolról. A hosszabbításban Pickford fogta ki Uribe távoli löketét, hatalmas védés volt. Az ezt követő szögletből Mina fejelt a hálóba 1:1! Ezzel fejetődött meg a rendes játékidő.

A hosszabbítás első félidejében a felek ugyan igyekeztek a kapukhoz közel kerülni ám az óvatosság mindenek felett jellemezte a küzdő feleket.

A hosszabbítás második félidejében Vardy igaz lesről de nagy helyzetet lőtt Ospina kezébe, a középkezdést követően. A 112.percben Rose tört előre ám a labda ha centikkel is de elkerülte a kaput. A 115.percben Dier fejelhetett tisztán ám a kapu fölé fejelt. Több helyzet nem alakult ki. Következhettek a büntetők.

A büntetőpárbajt Kolumbia kezdte, Falcao lőtt a kapuba 1:0! Kane következett aki szintén a kapuba lőtt 1:1! Cuadrado is belövi 2:1! Rashford is belőtte 2:2! Muriel következett aki belövi a magáét 3:2! Henderson következett aki kihagyta 3:2! Uribe érkezett és kihagyta ő is marad a 3:2! Trippier érkezett és belőtte a labdát 3:3! Bacca következett és kihagyja Pickford középen maradt 3:3! Dier érkezett belőtte 3:4!

A negyeddöntő párosítása: Svédország – Anglia

Véget értek a nyolcaddöntő párharcai. Helyenként elképesztően jó mérkőzéseket láthattunk helyenként pedig a nézhetetlen kategóriába sorolandókat. Az izgalmakat kevésbé lehetett volna bizonyos mérkőzéseken fokozni. Ami meglepő talán, hogy az egyenes kieséses szakaszban minden mérkőzésen esett gól a rendes játékidőben. Következnek tehát a negyeddöntők melyeket két napon rendeznek. A VB-ből mindössze 8 meccs van hátra, ám minden képen a legnagyobb téttel bíró mérkőzések!!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.