A 2024-es Forma-1-es szezon újabb érdekes fordulatokat hozott, és a pilóták teljesítménye alapján komoly különbségek figyelhetők meg a mezőnyben. Az élversenyzők mellett a középmezőnyben és a jövő reménységei között is szoros küzdelmek zajlanak. Az alábbiakban bemutatjuk a legfontosabb pilótákat, rangsorolva őket teljesítményük és potenciáljuk alapján.

Érdekes statisztika, a 2024-es időmérő eredmények csapattárs ellen. Ami mellett nem lehet elmenni, az a Russel – Hamilton 13-5. Tavaly 11-11 volt. Rengeteget fejlődött Russel, egy körön kijelenthetjük, hogy gyorsabb mint Hamilton. Ezt betudhatjuk annak, hogy öregszik Hamilton vagy, hogy Russel jobban érzi ezt az autót. Futamon már más a helyzet, ott Django elszabadul és versenyzői intelligenciája megkérdőjelezhetetlen. Kétségkívül Russel az egyik legnagyobb tehetség a fiatalok közül.

A jelenlegi legjobbak

A három legenda azonos pontszámot kapott, ugyanis ha egyforma autóban ülnének, senki nem tudná megtippelni a verseny kimenetelét.
Ha valaki okoskodik, hogy mégis, akkor tegye fel a kérdést magának. Fel merné-e tenni az összes vagyonának a felét arra, hogy valamelyik jobb lesz, mint a másik azonos autóban? Soha nem fogjuk megtudni melyikük a legjobb, de ez így is van rendben. A többieket már annál egyszerűbb rangsorolni.

1-3.Max Verstappen (10/10) 1997
Verstappen idén már bajba kerülhet, a bomló csapat miatt. Ha valaki ügyes volt, még időben tudott fogadni a McLaren konstruktőri győzelmére. Az egyéni bajnoki címet még van esélye elhozni, ha Norris legalább egyszer nagyot hibázik. Segítsége nincs Perez formájában, míg Norrisnak, mostantól Piastri segít. Eddig ugyan Piastri 10 pontot vett el Norristól, ami akár a VB címbe is kerülhet, de innentől kezdve támogatni fogja. Viszont, ha valaki a jövőben első számú pilóta akar lenni, annak nem szabad a győzelmet átadni.

1-3. Lewis Hamilton (10/10) 1985
Hamilton tapasztalata és tehetsége 2024-ben is látható. Bár az autója nem mindig a legerősebb, mégis folyamatosan képes versenyeket nyerni vagy dobogóra állni. Pszichésen nagyon labilis, talán ez az egyetlen gyenge pontja, és könnyen feladja, ha valami nem stimmel. Ahogy öregszik, az egykörös tempója lassul. Eredményei magukért beszélnek, 2007-ben amikor debütált Alonso csapattársaként egyenlő pontot szereztek, és időmérős teljesítményük is egyenlő volt. Azóta mindketten rengeteget fejlődtek, és korunk legnagyobbjai lettek. Hamilton jól igazolt, ellenben Alonsoval, akinek soha nem volt a leggyorsabb autója.

1-3. Fernando Alonso (10/10) 1981
Alonso jelenleg nincs az élmezőnyben, mivel az Aston Martin autója alulteljesít. A jövő azonban nagyon fényes lehet számára: 2026-ban az Aston Martin Honda erőforrással versenyez, és Adrian Newey is csatlakozik a csapathoz, így Alonso ismét a bajnoki cím esélyese lehet. Az öreg semmit nem lassult, továbbra is alázza a Stroll-t. Ha sikerül a 2026-os autót ráépíteni, akkor könnyedén hozhat számos dobogót még, vagy, akár VB címet is. Talán az egyetlen a mezőnybe aki soha nem adja fel, ennek él, erre született, más nem érdekli. A család elé helyezi a versenyzést!!!! Ezt várnám el mindenkitől, de belőle csak egy van. Jó ellenpélda erre Vettel, aki egy kiváló ember a magánéletben, de nem versenyzésre született. Hamar kiégett, és visszavonult szégyenteljesen. Vettel az egyetlen világbajnok aki nagyon komolyan kikapott több csapatársától is.(Leclerc, Riccardo)

4.George Russell (10/9,3) 1998
Russell a jövő egyik legnagyobb ígérete. Bár még nem éri el Verstappen szintjét, de idő kérdése és egy ligában fognak játszani. Nagyon gyorsan fejlődik, időmérőkön egyértelműen Hamilton felett van. Versenyzői intelligenciája még csiszolásra szorul. Abban biztos vagyok Vb bajnok lesz egyszer.

5.Charles Leclerc (10/8,5) 1997
Leclerc tehetsége vitathatatlan, de a Ferrari teljesítménye időnként nem elégséges ahhoz, hogy stabilan a dobogóra állhasson. Ennek ellenére Leclerc képes csodálatos egyéni teljesítményekre. 2025- ben Hamilton csapattársa lesz, akkor bizonyíthat. Akár egy szinten is lehetnek, mivel Hamiltonra hat a kor, és lassul. De könnyen a süllyesztőbe is viheti Hamilton.

McLaren az új élcsapat

6. Lando Norris 10/7,3 1999
7.Oscar Piastri 10/7 2001
A McLaren csapat két pilótája, Lando Norris és Oscar Piastri, szintén figyelemre méltó teljesítményt nyújtanak. Bár nem tartoznak az abszolút elitbe, 10/7-es értékelésük azt mutatja, hogy bármikor meglephetik a mezőnyt. Norris tapasztalata és Piastri fiatalos lendülete egy jó kombinációt alkot a McLarennél, amely csapatként is egyre jobban teljesít. Piastri, a McLaren ifjú reménysége, már bizonyította, hogy helye van a Forma-1-ben. Még további fejlődés előtt áll, de a 2024-es szezonban már komoly eredményeket ért el. Nagyon nehéz megítélni, mennyire versenyképes, mivel a csapattársa sem egy kiemelkedő pilóta. A konstruktőri címet már egyértelműen megnyerték. Az egyéni Vb címre is van esély. Egy kérdés maradt megérdemli-e? Erre megkapjuk a választ az idény hátralévő részében. Egyelőre az autó érdemli meg, és nem a pilóta, bár ilyen gyakran előfordul.

8.Carlos Sainz (10/7) 1994
Sainz megbízható versenyző, de időnként hiányzik az a plusz, amivel a legjobbak közé kerülhetne. A Ferrari autója mellett a saját teljesítménye is időnként hullámzó. Mostanra egyértelművé vált, Leclerc a jobb.

A feltörekvő középmezőny

9. Franco Colapinto (10/7) 2003
A jövő egyik legnagyobb ígérete. Colapinto lenyűgöző debütálása sokak számára a legnagyobb figyelmet keltette fel a fiatalok közül, és néhányan már most a Hamiltonéhoz hasonlítják az indulását. Minden azon múlik, mennyire gyorsan tud fejlődni. Az utolsó pár versenyen már Albon előtt kell lennie. Azért kapott már most 7 pontot, mert a jövő zsenije lesz.

10.Pierre Gasly (10/6,6)
11.Esteban Ocon (10/6,5)
A középmezőny további pilótái között Ocon és Gasly stabil teljesítménnyel küzdenek az Alpine csapat színeiben.

12.Nico Hülkenberg (10/6,3)
Hülkenberg visszatérése a Forma-1-be stabil és megbízható teljesítményt hozott. Bár a Haas nem mindig versenyképes, Hülkenberg képes maximálisan kihasználni az autó lehetőségeit. Magnussent megalázta, kivégezte, eltüntette. Ne felejtsük, Magnussen éppen ezt tette Mick Schumaherrel. Amiből arra lehet következtetni, hogy a kis Mick jó helyen van jelenleg.

13.Sergio Perez (10/6,2)
Egy pilóta kiemelkedik, a másik küzd. Perez teljesítménye 2024-ben csalódást keltő volt. Míg Verstappen uralja a mezőnyt, Perez gyakran alulteljesít, és nem tudja tartani a lépést csapattársával. Ennyit jelent, ha valakinek nem fekszik az autó. Verstappen képes kihozni a maximumot egy rossz autóból is, míg Perez csak egy kiváló konstrukcióval tudja ezt megtenni.

14. Alexander Albon 10/5,9
Alex Albon, a Williams pilótája, 2024-ben stabil és megbízható teljesítményt nyújt. Bár a Williams még nem tartozik a legjobb csapatok közé, Albon folyamatosan bizonyítja, hogy képes a legtöbbet kihozni az autóból. Rengeteget fejlődött, de ebben ennyi volt. Tölteléknek kiváló.

15.Valtteri Bottas 10/5,9
Az Alfa Romeo versenyzője, 10/5,9-es értékelése tükrözi azt a helyzetet, hogy bár Bottas továbbra is tapasztalt és megbízható versenyző, a jelenlegi autójával és csapatával nem tud versenyre kelni a mezőny végével sem. A Mercedes korábbi versenyzőjeként Bottas rendelkezik a tehetséggel és a tapasztalattal. Időnként képes megvillantani tehetségét, de nagy áttörést már nem várhatunk tőle.

16. Cunoda Juki 10/5,8
A kis pokemon, felső polcra amit teszel, az biztonságban van előle. A legtöbbet fejlődő versenyző, akit valaha láttam. Az egyetlen pilóta akit mindenki kinevetett amikor megérkezett, de most rácáfolt erre, szintén kiváló töltelék ember lett. Tehát van helye a mezőnyben. Az Visa RB japán versenyzője, 2024-ben egyenletesen teljesít, és ott van a középmezőny élén. 10/5,8-as értékelése azt tükrözi, hogy Juki gyors és agresszív versenyző, de időnként nagyot hibázik. Az Visa RB teljesítménye nem segíti abban, hogy rendszeresen pontszerző helyeken végezzen, de Juki bizonyította, hogy képes megküzdeni a nehezebb helyzetekkel is. Ha fejlődik a csapat és ő maga is, akkor a jövőben még többre lehet képes, de jelenleg stabil középszerűséget képvisel a mezőnyben.

17.Lance Stroll 10/5,8
Az Aston Martin pilótája, a 2024-es szezonban is vegyes teljesítményt nyújt. 10/5,8-as értékelése azt tükrözi, hogy Stroll versenyzői képességei nem kiemelkedők a mezőnyben, és bár időnként képes jó eredményeket hozni, ezek inkább kivételnek számítanak, mintsem a szabálynak. Stroll előnye, az apja, aki a csapat tulajdonosa. Töltelék ember mivolta is megkérdőjelezhető.

18.Oliver Bearman 10/5,8 2005
Bearman fejlődőképes versenyző. Valószínűleg egy stabil középszintű versenyzővé válhat, de sokat kell még tanulnia.

19. Kevin Magnussen 10/5,7
Röviden Hülkenberg jött, Magnussen megy haza.

20. Daniel Ricciardo 10/5
2024-ben az AlphaTauri színeiben tért vissza a Forma-1-be. Senki nem hitte el, hogy pilóta, ennyit tud visszafejlődni. De ennek fő oka, hogy a Red Bullnál megalázta Vettelt, és ezért vártunk el többet tőle. Vettel akkor már távozó félben volt a Red Bulltól, ennek is köszönhető a verés. Illetve, ne feledjük Vettel csak egy szerencsés középszerű versenyző volt. Összességében Ricciardo a mezőny bohóca, egy jó karakter, de semmi több. Mindenki nagyon szerette, ezért is vártunk el tőle ennél többet.

21. Csou Kuan-jü 10/3
A 3-as értékelés magáért beszél.

22. Logan Sargeant (10/2)
No comment!

Sose feledjük F1- ben egy cél van a csapattársad legyőzése, ez biztosítja a helyed a jövőben, így lesz esélyed VB címre.

Ha kíváncsi vagy az F1 tippjeinkre regisztrálj rajtunk keresztül, az Unibetre vagy a Pribetre, ezt a jobb oldalt található logon keresztül meg is teheted. (mobilon a cikk alatt). Majd miután ott megtörtént a befizetésed kapni fogod a tippeket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.