A 2017-2018-as nemzetközi fociidény a végéhez közeledik ami a klubcsapatokat illeti. Előbb a második számú kupasorozat az Európa Liga döntőjét rendezik meg, amely idén a résztvevők tekintetében máris meglepetést okozott. Részben azért mert az Atletico Madrid-ot mindenki a Bajnokok Ligája legjobb 8 együttese közé várta s ennek ellenére már csoportjából kiesett igaz a az A.S. Roma a későbbi elődöntősnek is köszönhetően, másrészt pedig az Olympique de Marseille akiket előzetesen nem soroltak az esélyes csapatok közé, pláne a csoportkörben mutatott teljesítményük láttán. A sorozat elmúlt éveit figyelembe véve az Atletico Madrid várhatja a döntőt magabiztosabban ugyanis az Európa Ligát  már megnyerték két alkalommal is. A Marseille utoljára a Bajnokok Ligájának első kiírását nyerte meg 1993-ban. A két együttes nemzetközi színtéren nehezen említhető egy lapon, ám egy döntő esetében bármi megtörténhet. A két együttes közül a spanyolok útja tűnik nehezebbnek főként, hogy a sorozat másik legnagyobb esélyesét az Arsenal-t búcsúztatták az elődöntőben. Fontos,hogy Simeone nem ülhet a kispadon a mai mérkőzésen eltiltása matt. Érdekes összecsapás előtt állunk.

Marseille: Mandanda;Amavi;Gustavo;Rami;Sarr;Anguissa;Sanson;Ocampos;Payet;Thauvin;Germain

Atletico Madrid: Oblak;Vrsaljko;Gimenez;Godin;Lucas;Koke;Saul;Gabi;Correa;Griezmann;Costa

A mérkőzést a Marseille kezdte. 4.perc: Germain kapott kitűnő kiugratást ám ziccerből 3 méterről a kapu mellé lőtt a lelátóra. 6.perc. Rami szabadrúgása ment a kapu mellé kevéssel. 12.perc: Sarr lőtt távolról a kapu mellé. 15.perc: Koke elé pattant a labda aki ha kevéssel is de a háló mellé lőtt. 18.perc: Payet beadását vágta ki a vendég védelem. 20.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 21.perc: egy rossz kirúgást követően Griezmann elé került a labda s a támadó a ziccert belőtte 0:1! 23.perc: Vrsaljko sárgult be. 25.perc: hazai szabadrúgás melyet követően Ocampos fejelt a kapu fölé pár centivel. 32.perc: Payet sérült meg helyére Lopez állt be. 38.perc: Amavi sárgult be. 39.perc: Godin fejese szállt a kapu mellé. Ezzel ért véget az első félidő.

A második félidőt az Atletico Madrid kezdte. 49.perc: Correa került helyzetbe ám végül nem jutott lövésig. 49.perc. újabb vendég támadás melyet Griezmann lőtt szép mozdulattal a hálóba 2:0! 51.perc: Costa cselezett majd lőtt a védőkbe, az ezt követő szögletből Griezmann lőtt a kapu mellé. 53.perc: újabb vendég szöglet melyet követően Griezmann játszott Godin elé aki a kapu fölé fejelt. 55.perc: Ocampos helyére N’Jie állt be. 60.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 65.perc: Thauvin fejelt ám a védelem beleért. 66.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 69.perc. vendég szabadrúgás melyet követően Saul fejelt kapura ám a védelem blokkolta azt, az ezt követő szögletből Koke lövését védte bravúrral Mandanda. 71.perc: újabb vendég szöglet melyet követően helyzet ne alakult ki. 74.perc: Mitroglu állt be Germain helyére.  75.perc: Gustavo sárgult be. 78.perc: Lucas sárgult be illetve N’Jie is.81.perc: Samson beadását Mitroglu fejelte a bal kapufára. 83.perc: Oblak védett egy távoli kísérletet. 88.perc: Correa helyére Partey állt be. 89.perc: Gabi lőtt sakk matt helyzetből a kapuba 0:3!90.perc: Griezmann helyére Torres állt be. A hosszabbítás 2 perc, melyben helyzet nem alakult már ki.

Az első játékrészben a hazai együttes kezdett erősen. Sorra alakította ki helyzeteit . Az első 20 percben akár két gólt is szerezhettek volna ám ez nem történt meg sőt a vendégek az első hibát gólra váltották. Ezt követően kissé megzuhant a hazai együttes. A második félidőben a vendégek egyértelműen bebizonyították melyik a jobb együttes. Sorra alakította ki az Atletico helyzeteit s Griezmann révén a mérkőzést is eldöntötték. ezt követően a hazaiak inkább keménységben vették fel a harcot mint játékban. A mérkőzés döntőhöz már-már méltatlanul helyenként osztály különbséget mutatott a két együttes között. A vendégek megérdemelték újabb kupagyőzelmüket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .