A korábbi évekhez hasonlóan a salakpályás szezon főversenye a Roland Garros május végétől Junius első feléig került megrendezésre. Idén is ezen verseny a sorban a 2. Grand Slam torna. Párizs kitűnő hely s többnyire az időjárás is elviselhető hacsak nem szakítja közbe a versenyt. Az idei évben sajnos Rodger Federer sérülés miatt nem tudta vállalni a viadalt. Andy Murray, Novak Djokovic, Rafael Nadal, Stan Wawrinka ugyanakkor indul. Az év első Grand Slam viadalát Rodger Federer nyerte éppen Rafael Nadal ellen. A mostani verseny legnagyobb favoritja talán Nadal aki ha minden összejön akkor 10. győzelmét ünnepelheti kedvenc borításán. A főtáblán 128 sportoló kezdte meg a küzdelmeket melyet végül Június 11.-én 1 sportoló nyer meg. A döntőbe 2 kitűnő teniszező jutott, Rafael Nadal és Stan Wawrinka jutott. Nadal az eső fordulóban Parie-vel játszott majd a második körben Robert Haas-t verte. A 3. fordulóban Basilasvili ellen diadalmaskodott a negyedik körben pedig Bautista-t győzte le. A negyeddöntőben Carreno-Bautista-t ütötte ki csakúgy mint a többi ellenfelét 3:0-ra. Az elődöntőben Thiem-et verte simán s így jutott a döntőig. Wawrinka Kowalik ellen kezdett, majd ezt követően Dolgopolov következett majd Fognini következett. Ezt követően Monfils következett 3:0-al csakúgy mint az előzőeknél. A negyeddöntőben Cilic várt rá akit szintén 3:0-ra vert meg. Az elődöntőben Andy Murray várt rá akit 3:2-es heroikus küzdelemben győzött le.

A döntőt helyi idő szerint 3 órakor kezdték. Az esélyek Nadal győzelmét jósolták, ám Wawrinka kitűnő formája némi reményt adhatott a szurkolóknak,hogy egy magas színvonalú kitűnő döntő előtt állunk. Nadal neve szinte garancia volt a legmagasabb szintű teniszre s a pörgetett labdákra. A mérkőzés elején Wawrinka meglepően jól kezdett s break labdája is volt melyet Nadal hárított. Ám ezt követően Nadal közepes játékkal is de megnyerte az első szettet 6:2-re. A következő szettben egy másik Nadal jött a pályára aki gyakorlatilag lemosta ellenfelét s már rögtön a szett elején elvette Wawrinka adogatását s ekkor a svájci gyakorlatilag játékot sem tudott nyerni. Ezt követően kissé összekapta magát így a szett 6:2-es Nadal sikerrel zárult. A 3. szett is ott folytatódott ahol a második abba maradt. Nadal zseniálisan játszott míg Wawrinka annyit játszott amennyit tudott. Ennek köszönhetően Nadal simán nyerte a mérkőzést 3:0-ra!

Rafael Nadal 10. Grand Slam győzelmét aratta salakon 2005 óta. Mérlege Párizsban 69:2 tehát gyakorlatilag amely kiírásban indult nyert. Az idei évben a döntőket tekintve a legjobb teljesítményét hozta melynek szenvedője Wawrinka volt aki nem a legméltóbb ellenfele volt Nadal-nak. A spanyol 15. Grand Slam győzelmét aratta mellyel ismét a 18-szoros győztes Feder nyomába eredt. Összességében egy kitűnő tornát láthattunk amelyet azon játékos nyert aki a legjobban felkészült rá.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .